Sára Péter

 Önéletrajz

   Önéletírásomat az apám, Sára Péter-el illő kezdenem, aki, 1940-ben a magyarhoni Kötegyán mellett húzódó Magyarország-Románia országhatáron, mint határőr (granicser) teljesített katonai szolgálatot. Szolgálat alatti idejében ismerkedett meg az anyámmal, mint a mezőgazdálkodó Komlósi család Ilona nevű, hozzáillő, egyetlen leányával. Házasságkötésük után, jómagam, e sorok írója 1942. február 27-én láttam meg a napvilágot Kötegyánban, ahol a keresztségben apám után a Péter nevet kaptam.
   A család, a határzónába eső tanyáját, az országhatár őrzésének szigorítása miatt 1948-ban el kellett költöztetni, melynek során Nagyszalonta irányába kényszerültünk, ahol új fészket raktunk. Ez a hely a várostól hat kilométerre esett, és szintén mezőgazdaságból élt a család.
   Ebből az időszakból már élénk emlékeim vannak, melyek között a legfájdalmasabb volt, hogy az apám igen mostohán kezelt: bármennyire is voltam kitűnő tanuló, mégis, csak nagy kényszerűségek árán végezhettem négy elemit. Sohasem feledem egyik kegyetlen kijelentését: „Belőlem sem neveltek urat, hát én sem fogok belőled urat nevelni!” Vagy, ha szenvedni látott, azt fújta: „Engemet is ver a sors, hát verjen téged is!” Aztán meg ez sem volt elég –, szeretett iszogatni, meg a szép asszonyok szemébe nézni. Anyámat meg még meg is lapogatta, ha szóvá tette a dolgot. Aztán meg végül is, semmi sem tetszett neki – gondolt hát egyet, szedte a sátorfáját és visszament a székelyföldre, Gyergyóba, ahonnan anno, eljött. (Jól megjegyeztem az időpontot: 1956. Április 22-e volt, vasárnap). Ott hagyott csapot-papot… a szerencsétlen családját – pedig hát nagy szükség lett volna a segítségére.
   Lassan cseperedtem, és amikor már a magam erejére támaszkodhattam – magán úton elvégeztem a nyolc osztályt – mely után elhelyezkedhettem a nagyszalontai fémfeldolgozó üzemben, a METALUL-ban, mint kenyérkereső munkásember. Mind ezután tovább tanultam, és leérettségiztem. A szakmában vasesztergályos diplomát szereztem. Tovább csiszolgattam szellemi felkészültségemet és 1973-től, a bukaresti MUNKÁSÉLET hetilapnak írogattam, amely igencsak boldoggá tett, mert figyelembe vettek.
   Az 1989-es romániai fordulat az én életembe is nagy változást hozott: helyi lapok indultak Nagyszalontán, melyeknek pártolói, támogatói voltam. Kezdetben sikereim voltak, aztán meg tovább sodródtam, majd bizonyos okok miatt továbbléptem: 1997-ben a bukaresti ROMÁNIAI MAGYAR SZÓ-nak írtam. Nagy örömömre szolgált, mert – a Szalontai Napló által visszadobott, minden cikkeimet leközölték. Rájuk a mai napig hálásan gondolok!
    1998 tavaszán beindítottam a helyi irodalmi körünket, amely, Arany János Irodalmi Kör néven futott. A helyi önkormányzat csak ímmel-ámmal támogatott –, melyet aztán, átadni kényszerültem. Időközben beindult egy havilapunk is MÚLTUNK + JELENÜNK címen, amely, a hozzá nem értő vezetés miatt 2006 tavaszán végleg megszűnt.
   Továbbra is: az írogatás mellett a másik kedvenc hobbimnak, a fényképezésnek is élhettem – sőt, díjakat is nyertem. Időközben a nagyváradi REGGELI ÚJSÁG külmunkatársa lettem.
    Megemlítendő még, hogy boldognak mondható, harmonikus életet élünk Mária nevű feleségemmel, Péter, Sándor, Júlia és Ágnes nevű gyerekeinkkel, valamint öt szép unokáinkkal együtt.
                                          Isten áldásában
                                              Sára Péter

Elérhetősége:
Sára Péter
Nagyszalonta, Erdély
Email: spetermail@gmail.com