Simon Katalin

Sokszor furcsák a véletlenek!
Beletalálhat valaki véletlenül a valóságba, ugyanakkor sokszor szándékosan sem sikerül ugyanaz.
Simon M. Veronika, Munkácsy-érmes festőművész, aki a költőnő nővére, éppen egy háromtörzsű fát tervezett Simon Katalin kötetének címoldalára. „Egy tőről fakadva” a címe a grafikának, nem volt akkor abban semmi szándékosság, csak a természet különös játékaiból akart ízelítőt adni e kötet címlapján.
Egy háromtörzsű fa, - a természet fintora -, ahonnan máskor egy ág nő ki, most két testvért kap maga mellé.
Mint Simon Katalin életében oly sokszor.
 - Két édes testvére és ő.
 - Két nagy szerelme.
 - Két gyermeke.
  - Két jó barát mellette.
  - Két költő barátsága.
  Sorolhatnám tovább e háromságokat, de ennyi is elegendő a különös véletlenekből.
De az utóbbi időben különös dolog történik vele. Előszedi fiókban őrzött régi verseit, „leporolja” azokat, újakat ír hozzájuk, életet ad nekik, és most kilép a nyilvánosság elé ő, és a költészete. Csak ketten! Nem áll semmi közéjük, melléjük, „senki nem választja szét” többé őket.
 A versszerető emberek együtt találkoznak velük, a költőnővel és verseivel. Néha fájó, néha bús, mindig szemérmes versek. Gondolatébresztő sorok, tájleírások, tragédiák és örömök váltják egymást. ... Barátságok, a szülők szeretete, szétválaszthatatlan kapcsolata gyermekeivel.
Ilyen a Simon Katalin kötet, ilyenek a versei.
Melegen ajánlom mindenki figyelmébe.

Simon Katalin elérhetősége:
8000 Székesfehérvár Király sor 51. 3. em.
 Telefon: 06 30 31 00629
E-mail cím:simonkati63@freemail.hu

 Ars poetica
      Szeretettel ajánlom Jakab Miklósnénak,
     Egykori magyar irodalom tanárnőmnek!

Képzelek csöndet, folyót, ahol a lélek áttelel.
Enyém a fűzágak virágán repülő napfény,
Átvirrasztott, derengő éjjel, hol vágyaim szabadulnak,
Tűnődő távlatok igazodnak előttem egy papíron.
Fenn, a sötét égen csupa ragyogás, ezernyi csillag,
Emlékek tornyosulnak, visszavisznek gyermekkoromba.
Kevesebb mezei virág díszíti vázám.
A völgyek, rétek súlytalan szépségei, színekkel,
Illatokkal ringatózó hangulatát sodorja a szél.
Köszönöm azt a sok irodalom órát,
Ahol játszadozva tanultuk a prózát, mesét és verseket!
Büszkén feszítettem a padban, ha fogalmazásom     felolvashattam.
Évek teltek el, furcsa szorítás van torkomon,
A lélek bizonytalansága fülemben dobol.
Ha szívemet, a - fénylő gócot - átnyújthatom.

Utazz velem a verseimben!


                   E világon születés és halál a sorsunk,
                   Tiltakozva, ellenkezve hiába toporgunk.
                   Bármi lehet a címünk, rangunk,
                   Fontos, hogy önmagunk maradjunk.

                   Anyám katolikus hite azt tanította:
                   Ki becsülettel él, nem jut kárhozatra.
                   A sanyargatások elől menekülve
                   Belekapaszkodtam a leírt betűkbe.

                   Játszom a szavakkal. Te is játssz velem!
                   Nem több ez itt, csak az életem.
                   Hogy ér-e valamit? Magam sem tudom.
                   Írom a sorokat, és kalandozom.

              
                Mi is a tudás?

                   A tudás - kétely
                   A kétely - kíváncsiság
                   A kíváncsiság - hiány
                   A hiány - keresés
                   A keresés - bizakodás
                   A bizakodás - kitartás
                   A kitartás - akarat
                   Az akarat - éberség
                   Az éberség - figyelem
                   A figyelem - befogadás
                   A befogadás - egyensúly
                   Az egyensúly - tudás


        Rulett

Pörög a rulettkerék,
Vele pörgünk mi is
Mókuskerekünkben,
- Rohanó reggeleinkben.

Életünknek nyerő-vesztő világa: 
- A kis halat befalja a cápa, -
A gazdagabb „ügyfélnek”
Cápauszony-leves kerül asztalára.

                  Elárulnak a mozdulataim,
                   Hiába némult el a szám.
                   Mesélnek szemeim, bár
                   Karom nem hajlik ölelésre.

                   Látod-e ezt a belső világot?
                   Életem küzdő színterét,
                   Vagy testem játéka csábít,
                   S elfelejtesz a gyönyör után.

                   Érzed-e azt, hogy szenvedek
                   Ha nem vagy mindig velem?
                   Tűröd-e önző létemet,
                   Hogy csak Te kellesz nekem?

                   Ölelsz-e akkor is, ha majd
                   Az idő arcom hamvát letörli,
                   Vérköreimet fájdalom uralja,
                   S remegek, mint a nyírfa?

Ábrándozás

Vadméhek áhítozása a méz után
Fenntapadt egy vén akác odúján.
Csorog, csepereg a kaptár,
Aranylik a sárga nektár.

Kívánom ízét, zamatját,
- Nem érem el a fa ágát -,
Lesem, falom a szememmel,
Nyújtózkodom kezeimmel.

Vehetnék a boltban mézet,
- Megtörne a szép igézet -,
Nekem az az íz és méz kell,
Ahol a vadméhecske fészkel.

Van, aki már attól is fél,
Megcsípsz, ha megérintettél,
Szertefoszlik minden álom,
- Én, az enyém nem sajnálom! -

Felajánlom árverésre,
- Aki veszi, az megértse -,
Nem maradt belőlem már más,
Egy utolsó szívdobbanás.