Körmendi Gitta: Pünkösdi fények

Tűztáncot jár a fény, mint apró gyertyaláng,
tiszta sugarával együtt lobog imám.
Benne él bizalmam, reményteliségem,
Krisztus szeretetem, Isten dicsérésem.
Miközben e szerény, kicsiny lángot nézem,
látom, hogyan fér meg az anyag a fénnyel.
Körülöleli azt szelíddé olvadva,
szívében a fénynek puha fészket rakva.
Nem feszül ellene, sosem hagyja cserbe’,
megtartja a lángot magasra emelve.
Múlandó anyagát létének áldozva,
szép csendesen elég, arannyá lobogva.
Mikor sugártánca lobog a gyertyának,
nappali fényben is világosság támad.
Tiszta ragyogás lesz a tűz-lobogásból,
búcsúzik az élet, halódó porától.
E karcsú tűztáncot én magam is élem.
Fénylő szemmel nézem földi gyengeségem,
s arra bízom magam, aki éltet engem,
ki építi testem, szellemem, és lelkem.
Arra, ki fényesít, hogy méltóvá válva,
otthont leljen bennem Lelke áradása.