Megjelent kötetem: az Álkaktusz (elbeszélés a hangulatról) Kiadó: Művelődési, Oktatási és
Tájékoztatási Központ, Topolya, 1990
Az ezoterikus festő az angyaloktól kapja az ihletet, mint ösztönzést, a gyermekektől pedig festeni tanul - nzyang
Táncsics érem kitüntetés
a kimagasló művészeti
és közéleti tevékenységért
Haiku és tanka
mint délibáb
az álomképek
visszatükröződése
csillogó világ
felvillannak ugyan ám
fényük fájó és hamis
***
tiszta tantra
a csillagmezőn
száguldó értelem is
édes borzongás
a szemérem utáni
néma vágyakozásra
***
elmúlás
kint a hideg tél
bent melegítő szoba
jégvirág szívem
***
tűz
északi fénytől
fellángoló hegycsúcson
visszatükrözés
távoli zajok hátán
táncol a veszedelem
***
Novella
Galambokat etető asszony
Az asszony felébred. Tekintete az óra számlapjára téved. Negyed tíz. Ismét fél órával később ébredt a megszokottnál.
Megfordul az ágyban, hasra fekszik. Néhány pillanatig így marad, utána felső testével felemelkedik, két könyökét maga mellé húzza, és rátámaszkodik. Tenyerét egymás felé fordítja, ujjai összefonódnak és két hüvelykujjával megtámasztja állát.
Kócos, hosszú fürtjei meredten csüngnek alá.
Az öreg, ráncos arcon - melyen itt-ott az ifjúság nemes-szép vonásai sejtetik magukat - halvány mosoly suhan át, midőn az éjjeliszekrényen levő fényképre tekint.
A fényképről egy tizenéves fiú és leány mosolyog reá. Két gyermek, melyet ő hozott a világra, kiket a Világ háborúja vett el tőle. - Jó reggel, mama - mondaná a leányka. - Jó reggelt, édes anyácskám - üdvözölné a fia. Nagyon szerette mindkettőt, de a fia, az kedvesebb volt számára. Talán azért, mert gyengédebb volt hozzá, mint a leány.
Képek sorozata táncol el szeme előtt: évek hosszú sora. Kifogástalanul öltözött, kék szemű férfi, amint felkéri táncolni… holdfényes, izzó szerelemben töltött éjszaka… majd babasírás… utána még egy… a gyermeknevelés bosszúságai és örömei… vészt jósló felhő a fejük felett, ezt követően pedig - nemsokára - a gyűlöletes háború: sziréna, sötétség, bombák robbanása, fölfegyverzett, jéghideg arcú katonák, erőszak és gépfegyverugatás… és végül egyedüllét, csend.
A hideg verejték kiüt a homlokán, bőrén a libabőr sokasága.
Felül az ágyon, könnyes szemmel ismét a fényképre néz, majd játszi könnyedséggel elrúgja magát az ágytól, és öltözni kezd.
Reggelijét - egy darab kenyeret, melyet máskor vajjal kent meg - már útközben fogyasztja el.
Minél közelebb ér a parkhoz, annál gyorsabban szedi lábait, nehogy elkéssen. Nem lett volna szabad így elábrándoznia. Már biztosan elkeseredetten várják. Lehet az is, hogy beleuntak a várakozásba, és csalódottan tovalibbentek, hátra-hátranézve, nem tűnik-e fel etetőjük imbolygó alakja.
Lihegve érkezik meg, a nap szárította, eső mosta, jég verte fapadhoz. A pad előtt, a rég letaposott, elszáradt füvön üresség…
Fájdalmasan, mint a halálosan sebzett vad, lerogy a padra. Táskájából remegő kézzel elővesz egy szelet kenyeret. Morzsolgatva aszott ujjai között, a földre szórja.
Felnéz a légbe, és énekelni kezd. Először halkan, alig hallhatóan, majd mind hangosabban, s közben a szeméből alápergő könnyek égetik a ráncokat az arcán.
Tűzesés .................................. Toronypalást a Szellemvilágban
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss hozzászólások
Archívum
