A Batsányi kultusz fáklyavivője:

A 93 éves Cserhát Józsefről

1915. március 20-án, korahajnalban felsírt egy csecsemő, egy kisfiú. Ki gondolta volna, hogy egy poéta jött a világra a Szabolcs-Szatmár megyei Balsán. /Ma már Gávavencsellő/.

A nemes ősök méltó utódaként a család Erdélyből települt át az 1800-as évek végén A szülők már a leszegényedett hét szilvafás nemesi utódok, egészen a kocsmáros sors és a vendéglős életig tendálódtak, hisz az apa, mint iparos ember dolgozott. Mit látott az ifjú ember? A nehéz cseléd sorsot, a lecsupaszított nép vergődését, a megélhetésért folyó örökös harcot és a munkát. Állószéket is, mert az „sűrűn gyárt a házipar” – írja nagy balladás könyvében. Az asszonyok, hogy a gyerek ne zavarjon, állószékbe tették a gyermekeket, ahol csak a sarat dagasztották, de sem nőni, sem járni, sem fejlődni nem tudtak. Ilyen állószékhez hasonlította a költő korát, és írta meg a magyar irodalom egyik legszebb kötetét a „Kilépünk az állószékből” című rapszódiát. Ő a népet látta ilyen járomban, ilyen tehetetlenségben vergődni. Később Budapestre került a család. Az ifjú megismerkedett a pesti szegénysorssal, de egyben az urbánus vonulattal is, hisz már korai verseiben ír erről. Keveredett a költőben a népies vonal és az urbánus valóságérzet és megint a kiszolgáltatott kis emberek problémája. A fiatalember bekerül az irodalmi életbe és jut el Kosztolányi, Babits nyomdokaira, megismeri a nyüzsgő kávéházak vonzatát, az írói sorsot és a nélkülözést. A Szent István gimnáziumban kezd tanulni, de mégis Békés városában érettségizik. OTI tisztviselő, majd a Március című lap főmunkatársa, két évig. Kolozsvárra kerül, itt jogot hallgat, de mint mondta nem fejezte az egyetemet a már ott sorakozó nacionalista megnyilvánulások miatt. Kapcsolatba kerül Tamási Áronnal, Tersánszky Józsi Jenővel és a fiatal Páskándi Gézával is. Az Erdélyi Helikonban néhány markáns versével találkozunk . Ítélet ez, súlyos ítélet a politikai villongások felett. Majd visszakerül az anyaországba és Szegeden folytatja a jogi stúdiumot. Ma már nem tudni, hogy igazából elvégezte-e az egyetemet, de nem is fontos. A pécsi Sorsunk folyóirat közli írásait, majd Bornemisza László, Bornemisza János barátságával a debreceni Kelet Népe című lapnál – mint az első számok szerzője – találja a történelem. Nagy hatással van az ifjú szerkesztő-szerzőre Móricz Zsigmond és barátok lesznek Sinka Istvánnal a „Fekete bojtárral”, Berda Józseffel, Juhász Gézával. Talán mondhatjuk, hogy egyik alapító tagja is egyben a Nyugat párjaként indult Kelet Népének, e nagyhatású fontos folyóiratnak. Majd újból a főváros zsivaja .Itt, Illyés Gyula fogadja jó szívvel és a Magyar Csillag című lapnál, úgymond beveszi a „CÉH”-be. Vagyis felavatja a költészetét. Időközben több kötete lát napvilágot, „Nyíri Balladák”, Kilépünk az állószékből”,, A Magra sem ügyel senki”. „Eggyügyü szekeres”-. „A Nyírség csendje és vigasza”, majd nagyhatású könyvet ír a Szabadságharc 100. évfordulójára „Balsai Föld” címmel. E könyv nagy vihart kavar fel. A földosztás szépségeit, nehézségeit próbálja lírába tölteni. Először József Attila pályadíjat, annak arany fokozatát kapja, majd pedig betiltják a könyvet. Érdekes, hogy a népies Cserhát mennyire keveredik e könyvében az urbánus költővel. Majd elhallgat, mélységesen. A népfelkelés Pesten találja, de 1957-ben váratlanul elhelyezik Tapolcára városi könyvtárosnak. Három évig vezeti ezt a szép kisvárosi könyvtárat. Itt „ismerkedik” meg Batsányi János és Baumberg Gabriella költőházaspár kultuszával és bekapcsolódik a Marton László író által vezetett Batsányi Emléktársaságba és szószólója, a sajtóban és fáklyavivője lesz az ügynek. Fáradhatatlanul dolgozik a költőházaspár elismertetésében. Megírja a „Látó lángja” című hatalmas versét. 1963-ban megkapja az országban elsőként a Batsányi Irodalmi Nívódíjat. Ettől fogva ismét felfut költői pályája. Veszprémbe helyezik a Napló irodalmi rovatvezetőjének. Itt újra kibontakozik publicista pályája is. Nagy, hatásos riportokat ír, az elnyomottakért harcol, és több száz verse jelenik meg és országos hírnévre tesz szert .Közli: Jelenkor, Életünk, ÉS, Kortárs, Szép versek, Örökösök, Helikon és újra a legnagyobb írók közé emelkedik és ível pályája fölfelé. Kiteljesedik magánélete az elrontott politikai évek után élete párjával Ihász-Kovács Évával, a költővel példás házaséletet él. Klubokat, zenekarokat, népdalköröket inspirál cikkeivel, és alkotásra biztatja a megye, sőt a Dunántúl nagyhírű, népi mozgalmait. Kiváló újságíróként Bulgáriába küldik, hogy tanulmányozza a bolgár népköltészetet. Korábbi szívbetegsége kiújul. Hazafelé a bukaresti gyorson éri a halál. Költői pályáját lezárva?Nem! Élete párja, fia és édesanyja, épp harmincnyolc éve az ő emlékére engedélyt ad, hogy Veszprém városában működő irodalmi kör vegye fel az ő nevét. Ezen az alakuló gyűlésen jelen vannak kortárs írók, költők, festők. Épp harmincnyolc éve viszi tovább töretlenül irodalmi múltját, emlékezetét a Cserhát Művész Kör. Az ő általa képviselt Batsányi kultuszt a népies, nyugatos hagyományokat egyaránt, az ő szellemében és Illyés Gyula írt véleményével:” emlékének megőrzése, érdemeinek tudatosítására, a magyar szellemi örökségnek egy érdekes példájára. Mert Cserhát megérdemli, hogy fönnmaradjon… ”A nevét viselő kör még az egyházak kiemelkedő személyiségeinek is emléket állít, úgy képekben, mint írásokban. Tehát él szellemében is tovább a nagy költő Cserhát József. Most lenne 93. éves, ha élne! Így, csak posztumusz kötetében maradt meg az utókornak, melyet „Alszik a szarvas” címmel adtak ki 1974-ben. Várakozunk szellemi javainak összegyűjtésére, egy újra is.

„A domb a vén tudós, tóba mártja tollát
tolla tömpe nyárfa, irkája az ég.
Bár nem is sejtheti, bút mikor s hol lát:
Pipájában megint a gondűző gaz ég…”
(Cserhát)