Lovag Ihász-Kovács Éva
Kutatómérnök, újságíró.
Márai Sándor és Kassák Lajos tanítványaként
később Fodor András
és Tandori Dezső, Baranyi Ferenc,
Csoóri Sándor ismerik el. Eddig 20.ooo
versét publikálta, ötezer féle lapban,
hetven antológiában és l8 könyvet írt.
Klasszikus költőnek nevezik. Munkásságát számos
díj,kitüntetés követi. Béke arany, SZOT, TOT Art,
Nemzetközi aranydiploma,Aranylant, Aranykehely, Fekete István,
Aranytoll, Balatonfüreden Salvatore Quasimodo -díj,
Hegyvidék - arany, majd,Magyar Kultúra Lovagja 2oo2. Jan. 2l -én.
Tóth Ede Irodalmi díjas,
1970-ben, Veszprémben, a Cserhát Művész Kör alapítója
főtitkára, a Batsányi-kultusz fáklyavivője, egyházművész. Tagja a
Magyar Orvosírók Nemzetközi Társaságának, Magyar Írók
Nemzetközi Szövetségének, Berzsenyi Társaságnak, számos hazai
és külföldi lap közölte, közli, köztük a tv ,rádió.
Legutóbb Hegedűs Géza és Páskándi Géza Kossuth- díjas költők ismerik el. Lexikonokban is
szerepel, köztük az Olasz Almanachban WHO -§ -WHO.
1966-óta tagjaaz Alap irodalmi csoportjának. Azóta Rákóczi-díjas,
Tóth Ede Irodalmi-díjas,Őselemek országos pályázatának díjnyertese.
II. János Pál dicséretben részesíti, Dr. Paskai László bíboros
„Keresztény újítónak” tartja. Kláris nívódíjas, Galga nagydíjas,
HAT Platina-díjas, Napút ösztöndíjasa, József Attila aranykoszorús emlékdíjas
Innovációs feladatok jellemzik. A Délibáb újság alapító-szerkesztője.
Nemrég Lui Braille-arany diplomát kap a Szövetségtől, több évtizedes
irodalmi munkásságáért.
IHÁSZ-KOVÁCS ÉVA
LEGENDA VÖRÖSMARTY MIHÁLYRÓL
Magasan a világ fölött
az Úristen átöltözött
Lajbija az egek kékje
fényes trónja Istenszéke
fején tűző nap kalapja
s magyar költőt így fogadja
S megyen Mihály ékes ködbe
„Vén cigánynak” öltözködve
Kezében Lant és hegedű
vonója már örök derű
s felhők között suhan Mihály
által a sok aranyszobán
s magas tornyon ami kiáll
s megáll az Úr lábainál
Odafordul világ Úra
nézi Mihályt, milyen fura
kopottas a mente bárhol
csak belül a szíve lángol
Nyűtt vonóját elékapja
rázendít egy magyar dalra
fényes arca könnyben ázik
Jóistennel parolázik
Aki megígéri végre
gondja lesz a magyar népre
elhallgat a „Vész haragja”
új nap süt fel a magyarra
„Arany színnel hintem rónád:
s verseid angyalok róják”
IHÁSZ-KOVÁCS ÉVA
MIELŐTT ALKONYODIK
Anyám kékfestő kötényét
a napra teríti.
Itt az egem.
Ezen is alkonyodik, akár szívemben,
benned is alkony készülődik
nincs mód tűnődni. Játszani hívlak,
,mielőtt egészen besötétül.
Színes ceruzáim ott hevernek
a ribiszkebokorban,
vázlataim . - papírsárkányként -
messze erednek.
Itt felejtetted szavaidat ,
melyeket a szerelemről mondtál,
beléjük takarózom.
meztelenségükben didergem.
Álmaink a homokvár alatt betemetve.
Tenyerembe karcsú madár ül ,
ne hessegesd szél-józan szavaiddal..
Gyere, mért játszunk folyton
szembekötősdit?
Várom, hogy estig megtalálj.
Állok az ölfarakásnál,
a Hold-dézsából sugár csorog a
hajamra.
Állunk talpig sötétben, dacban.
Az arcunk csupa sár...
Ihász-Kovács Éva
NAUSZIKAÁ MONOLÓGJA
És valék Nauszikaá s akkor meglátám
Odüsszeuszt aki mezítelenül
kezében lombbal jött elibém
Én éppen ruháim mostam
s a borszínű tenger lúdbőrzött körülöttem
S letérdelt a bajnok s kérve kért adnék
számára eledelt és felvenni valami rongyot
és ékéül a kék batiszt éggel borítám be,
hogy mindenki sírva örvendezzen ezentúl
Es suttogtam nyájas szép szavakat kedves fülébe akkor
s jól tudva valami isteni hírnök ő maga is
s szárnyas szavakat szólt
bevivém szép palotámba adván rá drága ruhákat
raktam elébe isteni ámbrát nektárt s drága gyümölcsöt
zenélt fülembe mézízű hangja
Oh hova lettek a sziget akkori fái a lombok
hol szisszenésnyi harangok szavai szóltak az egykori Hősnek
Ezt a képet őrizem én mely nem enyészhet bár elszállt
elvitorlázott a fürge hajókon
Ózon szép levegőm édes suttogású Szerelmem
ennen lombjai üde testem s lelkem idvének
Ó hősi ének szálló ihietű dal mily diadal
feledteti az akkori mámort
Lám ott ahol messze szállt tűnt zokogásom
se part se fövény se bársony
csak a roppsant égboltozat frissíti dús vitorláit az égre
s az a kép az a zengés az a FÉNY messte
enyészett
s indul már hamarost Nauszikaá is
A költő e verésért kapott Salvatore Quasimodo-díjat
2001-ban, Balatonfüreden
Ihász - Kovács Éva
Odüsszeuszi bíztatások
Mire int téged ím bagolyszemű Pallas
hogy azt a kis fikarcnyi reményt amit még
Pandora őriz — sose add fel
Mit súg neked ez a jótékony hang amely
átjárja bensőd csupa—tűz csupa—láng
környezetét emeld föl égszínű tekinteteddel
próbálj szembeszállni a megérzések és félelmek s a vádak
sokszínű seregével páncélod a hit hogy felnövekedsz
hogy kilábolsz a bajok és problémák
magad-emésztő rengetegéből hogy visszatalálsz
sokszínű Ithakádra s győzedelmeskedsz amint
az meg van írva Így szólal bajnoki
lelked a szép szóra hajló — ne engedd hogy
elillanjon a végső reménység és
visszatérhess győzhess úgy ahogy
megjósolták a jósok ahogy bajnokként illik
ahogy ő győzött magára szedvén
az isteni védő öltözetet hidd el
könnyebb lesz a szív a lélek s köszönd meg mindezt
a bagolyszemű Pallasznak
és Zeusznak is nemkülönben akik
megtalálták zsigereidben a reményt
és visszakapod mind amit kértél erődet
s fegyvereid a szép szót
és a mindenek magaslatát is — a reményt
IHÁSZ-KOVÁCS ÉVA
ÚJ KARÁCSONYI ÉNEK
Szenteltessék meg a Te neved, Béke,
Akit a szüntelen vágyak nemzettek,
Megszülettél a Szabadságtól,
A méhében hordozott évezredek,
Egysejtűek óta.
A virágzó fák ártatlansága, a félelem,
Meg az éllniakarás kovácsolta belénk a nevedet,
Éppen mikor a fekete-halál lezuhant
Kétségbeesésünk zsuppfedeles házára,
S ahogy a vak zaj végre elült,
Kábultan tapogattunk, apró,
Tönkretett tested után
Koldus álmunk betlehemi jászla mélyén.
Szegénységünk szalmáján cseperedtél,
S az egyre növekvő fény telt karjai közt
Végre felmutatunk a világnak.
Velünk vagy a gyárak izzadságszagú,
Fáradtságtól lihegő gépeinél,
Hűvös tenyered megsimítja a szülőszobák
Kíntól-verítékes homlokát,
S látjuk, amint a magot-takaró, hó csücskét
Édesanya-mód, gonddal igazítod a rögre
Te gyújtod meg esténként az egymásért felzengő
Szívek kanócát,
S a szerelem függönyei mögött te rendezed meg
Naponként a teremtés múlhatatlan csodájú színjátékát
Azért, hogy benépesüljön a föld akaratodtól,
Hogy mielőbb birtokba vehessúk a Végtelent,
Ahonnan már idelátszik jövőnk
Sugaras szépsége.
:
Örökkön dicsértessék a te neved, BÉKE!
Ihász-Kovács Éva
A V E N D É G
Talán te vagy a vendég
akit a messze barázdák küldtek
a távol pacsirtaszavával Aki esténként
meggyújtja a fáradt-homlokú csillagokat
Ilyenkor lehajlik az ég hogy
szemem pislákoló mécseivel
nevedet kibetűzzem
Valaki járt itt híredet hozta hogy
megérkezel Ismerős arcú csak a
kézfogása volt idegen
Gyere ülj álmaim meztelen küszöbére
furcsa vendégfogadás ez nincs
egyebem szeletke kenyér még akad
itthon s míg vágyaink friss kávéillata
szálldos gyújtsd meg utolsó fél cigarettád
Most ne szólj ünnepélyes a csend feloldja
a tépett idegek kötelékét s nyugtat mint
az érett asszonyi simogatás
Szemedből látom hosszú utad volt
pihenj le nálam a békesség egyszer
nyoszolyáján tűzre dobok még
néhány szál rőzsét maradék szeretetből
hogy felmelegedj
Vesd le az inged fehérre mosom
a hajnalok lassan csorduló könnyeiben
Majd ha aludtál s kivirágzik a reggel
indulj tovább a távol kolompszava hív
Felejtsd el e szűkszavú pompát
s hogy szó sem esett a küldetésről
ne ijedj meg csak menj
s verd le cipődről elégett szívem
hamuját
Ihász-Kovács Éva
AZ ELLENTÉTEK VONZÁSÁBAN
Por
barna imádság
föld őszén
fekete hajzat
Csatnak tűző
a föld hajába szalagnak
szavaid és
itt melengetem
akár a
kotlós a szárnya alját
a szívemben
Engem
te hívsz már
csak hegyednek
lehetek völgyed
s én tebenned üdvözölhetem
azt a szerelmet
amit most érzek
amikor semmit
Bent is égnek a lámpák
bár éjszaka van de kivilágítom magamat
kitűzdelem csillagokkal
láss de ne érints
a fenyves fekete jajszó
és borókabogyókon litániáz a láz
ami cserepezi ajkam
ruha sincs rajtam
Kicsinyke víz ruhámat majd
fölcserélem földruhára
látod-e árva vagyok magamtól
árva a bennem rejlő hangzavartól
attól hogy csend van egészen
Rétem koszorúba nő
kivirágzik
Világtalan csík a könnyem
könnyen veszem hogy
nem sajnálom magam
Ihász-Kovács Éva
Vörös rózsák- Rőzsetűzben
Rózsát csókoltál nyár hevében
ében-éjszakád visszajátszott
gondoltad e rózsa az agy
szirmai emlék-szilánkok
érzed-e és tudod- e hogy
két szemedre hasonlított
tudod hogy színe szirma
minthogyha szerelmet írna
mintha ujjad tapintása
érted égő tüzes lázba
szájjal-zengő vers-szólamba
taszítana színpad lázba
szép varázsa test-közelbe
énekekről-énekekre
csillapíthatatlan este
öltöztetve-vetkőztetve
belezúgna a szívekbe
ereinkbe véráramba
messze-szép szelídes dalba
mintha cselló fájna bennem
vörös rózsás tömkelegben
nyálkahártya-rózsatenger
felidézi szerelemmel
vissza-újra írni róla
milyen is a feslő rózsa
kezed-szavad érintése
azt a rózsát felidézze
tépdesem hogy tovaszálljon
semmisüljön meg az álom
mit siratok évek óta
vérforraló vörös rózsa
ha a szirmait meglátnád
csókod most is szétdobálnád
egy kifeslett csokor rózsa
nem hallani mit sem róla
vörös-boros este volt még
gondolatsor az is holt rég |
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss hozzászólások
Archívum
